2015. április 17., péntek

Lulu iskolás lesz, de még csak most kezdődik a java

Itt Cambridge megyében január 15-ig kellett elküldeni az önkormányzatnak, hogy melyik iskolába szeretnéd hogy jérjon az 2015/2016-os tanévben az ötödik életévét betöltő gyereked. Három iskolát választhatsz, és amikor kiosztják a helyeket, akkor pontokat számít az, hogy a körzetben laksz-e, és milyen messze, van e már a suliban testvéred, mozgássérült vagy e, vallásos, stb. Mi beírtuk a hozzánk legközelebbeső három iskolát, ahol az első a körzetünk. És vártunk, Kb 6500 gyerek a megyében megkapta az első választott iskoláját. 255 gyerek nem került be egyik válaszott iskolába se, hanem valahova, ahol volt hely.
Mi a 255 egyike vagyunk, mert a körzeti iskolánktól 0.6 mérföldre lakunk, és az iskolahelyek betelítődtek 0.12 mérföldnél. Mi egyike vagyunk annak a 14 családnak az utcánkban, és a szombszéd utcákban, akik nem kerültek be egyik választott helyükre sem. Itt lakunk, itt dolgozunk, a gyerekeink ismerik egymást az óvodákból, a parkból. 14 gyerek az már fél osztály. És nem tudunk semmit csinálni. Ha nem fogadjuk el a felajánlott helyet, akkor júniusban berakhatnak minket egy bármelyik másik iskolába, ami még messzebb van. A várólistán kilencedikek vagyunk, de kilenc gyerek nem fogja eldönteni szeptemberig, hogy nem oda járnak. esélyünk semmit. Más helyi iskolában nincs hely, hisz oda se kerültünk be. Magániskolába nem tudnánk járatni a gyereket, annyira nem menő Nyakigláb Apu új állása :-)

Tehát amit most tudunk, így két nap után, mérgesen, csalódottan, nem értve:

Iskola neve Abbey Meadows, nagyon sokat javult a suli, de nagyon nagy, harom osztály van egy évfolyamban. Az ingyen ebédet kapók száma magasan az átlagon felül van, ez általában egyenesen arányos a családok szociális helyzetével. Az iskolariportban a suli gyenge pontja az volt, hogy az okos gyerekeknek nem adnak elég kihívást, és nem ösztönzik őket, hogy még jobbak legyenek.
Ok, hát ez még nem a világ vége, nem kell feltétlenül ilyen kkicsi korban versenyeztetni a gyerkőcöket a szupertudásért.

Ami a legnehezebbnek tűnik egyenlőre a következő: ha Lulu megy ide, és Maisy marad a régi oviba, én meg természetesen dolgozom, ahogy eddig is, 2-3 egy vagy két éves gyerekkel, akkor (feltételezve, hogy Nyakigláb Apu konferencián van) így néz ki a napom:
gyerekek érkenzek 8 óra, indulás dupla babakocsi, gyerekhátizsak illetve Lulu a rolleren, 40 PERCES séta az iskolába, azaz két mérföld. Onnan 9kor el, Maisy ovijába vissza a másik irányba, szintán egy 45 perces séta, majd haza kettővel. Ez mondjuk 10 óra jobb esetben, megérkezhet a harmadik gyerek, aki 2.30kor el is mehet, mert indulunk  Lulu elé az iskolába. 40 perces út oda, aztán rollerrel Maisyert, ami a 45 percből így a nap végén akár lehet egy óra is, majd haza, mondjuk legrosszabb esetben ötre hazaérünk. Ekkor már jöhetnek a plusz gyerkőcökért.

Ha autóval mennék, a két legroszabb időszakban, egy óriási nagy park/mezőt kikerülve az út szintén két óra lenne.
Bicóval mehetnék, de akkor limitálnom kéne a kuncsaftjaimat 10-14 ig,  mert ugye a bicón én vagyok, mögöttem a Maisy, és talán tudnék húzni, vonni még kettőt az utánfutóba....de megéri így dolgozni? Mit mondog a gyerekek szüleinek, miért fizetnek négy órát ki nekem azért, hogy körözzek velük a babakocsiban?

Gondolom kitalálta mindenki, hogy nem vagynuk boldog nyuszik jelen pillanatban. Azt hiszem állást keresek, vagy egy új házba kell költöznünk az iskola környékén, mert négy órát nem normális azzal tölteni, hogy gyerekek után rohangászok. Ráadásul a gyalogút a park/mezőn át vezet, ahol nagyon kevés a lámpa, és még én is meggondolom fényes nappal, hogy arra bringázzak-e....

Iskola, ahova bekerültünk
Iskola, ahova nem
A park, amin napi kétszer át kell majd caplatnom

Ja, és ami még felbosszant, hogy két utcányira terveznek építeni egy egész lakotelepnyi házat, és az utóbbi két évben adtak át szintén egy  csomó új építésű lakást, és fogadok, hogy az ottani kisgyerekek Lulu előtt vannak a várólistán, vagy talán már az iskolapadban ülnek.

Na mit szóltok?


Houghton Mill

Múlt vasárnap nagyon szép idő volt, és felkerekedtünk, hogy kirándulni menjünk egy malomhoz. Fantasztikus volt a kiállítás, a gyerkőcök mindent kipróbálhattak a zsákhúzástól az őrlésig, voltak modellek, amik bemutatják a malom működését, lehetett ott őrölt lisztett venni a nap végén. Mindenkinek nagyon ajánlom, ha még nem voltatok, finom a kocsmaebéd és nagyon nagyot lehet utána sétálni!
Houghton Mill

















Mindeközben Maisy és Nyakigláb Apu Walesben...








Húsvétra otthon, mint a nagyok

Luluval kettesben hazautaztunk egy hétre. Szuper volt, kényelmes, pihentető, nagylányos. Nem volt pelenka, nem volt babakocsi, nem voltak hisztis rohamok, mert nem értem, mit mond a gyerek. Köszönjük mindenkinek a látogatást, vendéglátást, ajándékokat, finom ételeket, fuvarokat, szállásokat. Nagyon jól éreztük magunkat. Íme pár kép:
Barack a kisgida, mi csak a pocakos mamával találkoztunk

Szuper jo ebéd, hol vagy Anita?

Lulu kopogosban, ő szerinte "lift-up shoes"

Kincs a lomi piacról, azóta sem vesszük le

Kavics és csigaházfestés akció, jelentem az írhakabátból kijött

Elsa haj/köpenyzsinór fésülése a reggeli napfényben

Nyunyu kinyúlt

Ha nem gurul felfele, vinni kell

Temetői pihi

Pákozdi kútnál

Tojáskeresés

Új ruha mutogatás

Másodunokatesóbarátság

Első igazi locsolkodás, Lulu be volt tojva, így csak Nyunyura jutott a parfümből



Csak mert anyáról sosincs kép

Unokatesók, akik tegnap még kisbabák voltak...hát öregszünk!