Kibújt...

... végre az első, kicsi, fehér és nagyon éles!!!!!! Örömködünk! És újra jókat alszunk!

Jön a foga?

- Biztos jön a foga!- mondom én, és Nyakigláb Apu rázkódni kezd a röhögéstől. Ugyanis ezt mondom folyton, mikor Lulu ok nélkül üvölt. Három hónapos kora óta.
Tegnap is ez történt:
Lulu szinte egész nap morgott, kiabált, üvöltött. Minden egyes alkalommal végigmentem a csekklistán, hátha: pelus, kaja, pozíció csere, játék csere, alvás. De semmi nem vált be. Lulu csak duzzogott, dobálódzott, hörgött mérgesen, alvásból sírva kelt, és ráadásul éjjel is háromszor ébredt. Ringattunk, énekeltünk neki, etettük, de Lulu csak nem nyugodott. Hajnali ötkor arra a következtetésre jutottunk Nyakigláb Apuval, hogy - Biztos megint jön a foga!
Így, hogy "rájöttünk" a nyavajgás okára, nyugodt lélekkel még sikerült másfél órát aludnunk, míg a gyerek ott dürrögött közöttünk a nagyágyban.
Tehát ha azt hisszük, hogy tudjuk a sírás okát, akkor kicsit könnyebb elviselni a nyűglődést. És lesz még bőven esélyünk ezt az elméletünket alátámasztani, hisz Lulunak még egyetlen foga sincs, és ha minden igaz, akkor 3 éves koráig 20 darabot fog növeszteni.

A kis zsivány...

Míg Lulu vacsorázott, leraktam az asztalra egy tál málnát. Mire feleszméltem, Lulu ezt művelte:

Hahota...

Otthon, édes otthon

Egy hete már, hogy haza értünk európai körutunkról. Íme az összefoglaló:

Utazók száma: 3

Nyaralás állomásai: Cambridge-Berlin-Székesfehérvár-Pákozd-Szeged-Agárd-Bikal-Bécs-Köln-Brugges-Cambridge

Nyaralás hossza: 21 nap

Autóban töltött napok száma: 6 

Nyakigláb Apu már Cambridge-ben az első körforgalomnál rossz irányba ment ki, ami azt jelentette, hogy utazásunkat az autópályán Amerika irányába kezdtük meg Európa helyett. De hé, egy baki minden napra kell. Vagy kettő? Este kilenckor az óriási kompra érve benyitottunk luxus lakosztályunkba, hogy Lulut még a komp indulása előtt lefektessük, de a több száz kabin közül pont a mienket nem takarították ki. Szerencsére a kedves személyzet tíz perc alatt rendet tett és ágyat húzott, így hamar befészkeltük magunkat a kis szobába, és a tengert átszelve mély álomba ringatózva értük el Hollandia partjait. 

Másnap esti úti célunk Berlin volt, ahol Nyakigláb Apu egykori zenekarának énekesnője lakik családjával. Miután kiszámoltuk a távolságot, megüzenték, hogy hét órára várnak minket a vacsorával. Mi hibátlan jobboldali vezetéssel, körforgalmas kavalkáddal, balra nagy ívben kanyarodásokkal megérkeztünk a házuk elé pontban hat órakor. Én, a "mitfárer" nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen ügyesen és gyorsan célba értünk. De dicsőségem csak addig tartott, míg ki nem derült, hogy arról a címről, ahova érkeztünk, barátaink már három éve elköltöztek. Nyakigláb Apu csak nevetett, nevetett, én meg zsörtölődtem magamban, hogy ki is volt a hibás. Mert ugye én hibázni.... azt nem. 

Ezután két nagyon szép estét töltöttünk Berlinben, egy darab falat is láttunk, finomakat ettünk és ittunk, és a rossz címmel is csak párszor cukkoltak föl engem.

Berlin után majdnem egy egész napot töltöttünk az autóban, hogy Székesfehérvárra haza érjünk. Erről nincs is mit mesélni, el tudja mindenki képzelni, hogy a négy ország forgalmi dugóiban eltöltött órák és a "legjobb" pillanatokban a hátsó ülésen üvöltő gyerek milyen hatással van egy házaspár idegrendszerére. Annyit azért elárulok, hogy az összes autóban játszható szójátékot és a magyar és angol népdal készletet is kimerítettük, és hajnali kettőkor az ájulás határán, visongva a nevetéstől, de épségben érkeztünk haza Magyarországra.

Otthon fantasztikus majdnem két hetet töltöttünk el, köszönjük mindenkinek a vendéglátást, a látogatást, a bébiszittelést, az ajándékokat, a spájzba-valókat! És még egyszer bocsánat, hogy a pesti randevúkat lemondtuk, ígérem bepótoljuk!!!
Lulu nagyon imádott otthon lenni, széles vigyorgással üdvözölt mindenkit, és nagyon sok új tapasztalatot szerzett. Megtanult gyönyörűen ülni, zamatos gyümölcsöket két pofira tömni, hangosan gagyogni és gügyögni (Nyakigláb Apu szerint többször mondta már neki, hogy apa, igaz hogy mi Daddy-nek hívjuk, illetve nekem is elég sokszor mondja hogy apa, vagyis a-ppa) először pancsolt a strandon,  és először ült le sakkozni.

Szomorúan vettünk búcsút a magyar negyven foktól, a Borsoditól és a túrórúditól, majd jól megtömött bőrönddel és autóval újra neki vágtunk az útnak.

Bécsben megfürdöttünk a Dunában, Kölnben Lulu leszopogatta első báránycombcsontját, és Bruges-ben (brűzs) még jól telepakoltuk az autó zugait sörrel és csokoládéval (amit egyébként az elmúlt egy hét alatt Nyakigláb Apu már alaposan megdézsmált). A Csalagúton át vezetett az utunk haza, és itt Laci bácsinak külön üzenem, hogy az autóban ülhettünk végig (kb. 40 perc), de az autó mellé is kiszállhattunk a vagonban.

Mi, friss szülők, az út alatt nagyon sokat tanultunk: hogy négy órásnál több napi vezetést nem érdemes babával betervezni,  hogy sokszobás hotelben üvöltő gyerekkel nem nyerő aludni, hogy kevesebb hangos könyvet is lehetne vinni, hogy több népdalt/ rockdalt/ punkdalt kéne megtanulni,  hogy visszakézből kicsavarodva hogyan kell autóban bábozni, hogy hogyan lehet zuhogó esőben egy toi-toi-ban pelenkát cserélni. És még sorolhatnám...
Lényeg a lényeg, a nyaralás fantasztikus volt és feledhetetlen, de azért jó újra itthon!

Tekerünk...