Produkció...

Ha végre itt a nyár...

Uncsi már feküdni...

Lulu lassan öt hónapos lesz, de semmi kedve forgolódni. Egy hónapja ugyan elkezdett munkálkodni az oldalra forduláson, de hamar megunta a gyakorlást. Viszont a hanyatt fekvést is unja, 5 perc után reklamál, hogy csináljunk már valamit. Mi meg ilyen megoldásokkal rukkolunk elő:

A kiskertben, míg anya babot vet, egy egész szilvafa szórakoztatja az alatta fekvőt:

Ülni akarós percekben babzsákba helyezve lehet töprengeni:

És akik az álldogálást részesítik előnyben, azoknak ezt ajánljuk:

És persze az óriás bilit is kipróbáltuk:

 

Igaz, még csak pár hónap múlva aktuális, az utazó székre húzható etetőszék:

Nyakigláb Apunak

Happy Father's Day!!!

Welcome Lua Marie...

Drága Berlinben élő barátnőnknek (aki énekelt az esküvőnkön) ma megszületett a kislánya, Lua Marie. Jó nagy baba, 4,2 kg, úgy tudom császárral született. Gratulálunk!!!!! Ja, egyébként LUA egy programozó nyelv... Mik vannak :-)

Ezek az apátlan napjaink egész gyorsan telnek, hisz mindig történik valami. Ma nagyon gyönyörű idő volt, így szinte egész nap a kertben sertepertéltünk, én gazoltam, Lulu meg gyakorolta a nagylábujjbekapást (még nem egészen megy, de már alakul). Egyszer csak valami monoton mormolást hallunk, ami egyre erősödött. Egy óriási méhraj úgy döntött, hogy a szomszédunk fájára telepedik le, remélhetőleg csak átmenetileg. Így estére már egészen lecsillapodtak, de délután alig tudtunk kimenni a méhfelhőtől. A képen talán ki lehet venni a csapatot, kb. akkora a csüngés mint Lulu.
Én szeretem a méhecskéket, de azért ennyit...

Második nap apátlanul...

Álomszuszék ismét lenyomott egyben 12 órát, még mindig nem akarom elhinni, hogy van ilyen is :). Ma nagyon mozgalmas volt a napunk. Délben baba jógán voltunk, ahol a másfél óra alatt minimum felet lehet relaxálni is, de ha egy csecsemő üvölt, öt másodperc múlva rázendít a többi tizenöt!
Azután elmentünk a harmadik oltásért a védőnőhöz. Kapott Lulu három nagy fecskendőnyi anyagot, csak a harmadik után kezdett el pityeregni, nagyon hősiesen tűrte a szurikat. Kaptunk szép mesekönyveket is a védőnőtől, ami minden babának jár, és meg is mérték a csibét, 7,18 kg.

Toad in the Hole

Ezek után elsétáltunk Granny-hez teázni, ahol is Dylan, a spániel Lulu lábát kezdte nyalogatni, mire Lulu hangos kacagásban tört ki! Majd átmentünk Nyakigláb Apu nővéréhez, és ott töltöttük a délutánt, Lulut jól megcsiklandozták unokatestvérei és vacsorára "Varangy a lyukban" volt (azaz Toad in the Hole, ami kis angol kolbászt jelent, felpúposodott palacsintatésztában sütve).

Első nap apátlanul...

Nyakigláb Apu Amerikába utazott, mégpedig Los Angelesbe, egy fontos konferenciára. Ma hajnalban indult el itthonról, talán még oda sem ért. Mi lányok meg kettecskén maradtunk, most először.Mivel Apu még az utolsó simításokat végezte az előadásán, elmaradt az álom-etetés, én meg lelkileg felkészültem egy hajnali reggelire. De csodák csodája, Lulu a nagy-alvó úgy aludt 12 órát egyhuzamban, hogy meg se zörrent a kiságy. Reggel nyolckor azért már türelmetlenül osontam be a szobájába, ahol Miss Álompók nyakába tornázott lábakkal és öklöt cuppogtatva, fülig érő szájjal vigyorgott. Hát ilyen vidáman indult az első apátlan nap. Kíváncsian várom, hogy mit hoz a holnap!

Mit akar a gyerek...

- Ujjszopós lesz ez a gyerek! - mondta Granny, mikor Lulu egy hetes korában valahogy begyömöszölte öklét icipici szájacskájába. Mi csak álmosan néztünk, és fogalmunk nem volt, hogy örüljünk-e, vagy sem.
- Ujjszopós lesz ez a gyerek! - mondta a védőnő, mikor Lulu hat hetesen, még mindig kalimpáló végtagokkal véletlenül becupppantotta négy ujját. - Jó dolog az, anyuka, majd meglátja! Tudni fogja, hogy mit akar a gyerek!
Lulu ma négy hónapos.
Ujjszopós.
Szopja az ujját, ha éhes.
Szopja az ujját, ha álmos.
Szopja az ujját, ha fáj a pocakja.
Szopja az ujját, ha koncentrál, és tölti a pelust.
Szopja az ujját, mert jön a foga.
Szopja az ujját, ha fordulni tanul, ha tanulmányozza a játékait, ha unatkozik, ha el van keseredve, ha jókedvű.
Most akkor honnan tudjam, hogy mit akar a gyerek?

Kékek...

Megígértem, hogy megírom, hogy Pocakos Barátnőmnek kisfia lesz. Juhujjj, nagyon örülünk és gratulálunk a Pocakos Családnak!!!! Igaz, még húsz hét hátra van, de én már összeraktam Lulu kinőtt kék és fehér ruhácskáit. Gondoltam szépen belehajtom őket a mózeskosárba, amit egyébként Lulu kinőtt négy hetes korában. Itt már gyanút kellett volna fognom, hogy ez a gyerek úgy nő, mint a bolondgomba.
Szóval pakoláskor alulra kerültek az icipici kékek, aztán jöttek az egy hónapos kékek, majd a három hónapos kékek. Így szépen megtelt a kosár, elvitelre. A hétvégén azonban kénytelen voltam Lulu (ezentúl Nyakigláb Lulu) hat hónapos ruháiból is tornyot képezni. Ugyanis az én nincsmégnégyhónapos leánykám azokat is pár hét alatt kinőtte. A centi a növekedési görbék legtetejét súrolja, úgyhogy pakolom át a fiókokat kéthetente és igyekszem lábfej nélküli rugdalózókat vásárolni.

Álom, álom, etetés...

Nyakigláb Apu két hónapja kitalálta, hogy nekünk álom-etetnünk kell. Mégpedig cumisüvegből. Hosszasan tanulmányozta a könyveket és az internetes weboldalak erre vonatkozó fejezeteit, átcsámcsogta magát az összes álometetői fórumon, felszerelkezett cumisüveggel, anyatejjel és egy fazék forró vízzel, és egy pénteki éjjelen, pontban 11-kor bevonult a gyerekszobába.
Az álom-etetés (dream-feed) lényege egyébként az, hogy mielőtt a szülők lefeküdnének aludni, még utoljára megetetik a babát, lehetőleg úgy, hogy az ne ébredjen fel teljesen, és így sokkal nagyobb az esély arra, hogy a poronty átaludja az éjszakát (azaz aludjon 5 órát, vagy annál többet egyhuzamban). Ehhez jó tudni a baba súlyát és a napi szopik számát, hogy ki lehessen kalkulálni, mennyi tejcit kell lecsurgatni a pocakba.
Nyakigláb Apu az álom-etetést még az üvegből szopizásra való rászoktatással is kombinálta, csak hogy ne legyen túl egyszerű a dolog. Ezt egyébként csakis azért tette, hogy én többet tudjak pihenni, és ne kelljen már éjjelente etetnem. Viszont azzal nem számolt, hogy mivel tápszert nem akarunk Lulunak adni, ezért valakinek tejcit kell teremtenie abba az üvegbe...
Tehát azon a bizonyos pénteki napon, Nyakigláb Apu behajtotta maga mögött az ajtót, és megkezdődött a folyamat. Hogy mit csinált pontosan, nem tudom a mai napig, de kb. 5 percen belül egy rákvörösre üvöltött, duzzadt képű, tejtől csatakos és elázott pizsamás  gyerekkel járkált idegesen fel-alá a szobában. Én nem mehettem még az ajtó közelébe se, hisz ha a baba megérzi az anyukája szagát, még úgyse fogadja el az üveget. Térden kúszva leskelődtem az ajtónál, és hallgattam a kétségbeesett zokogást...
Pár hetes korrigálás és gyakorlás után, az álom-etetést Nyakigláb Apu tökélyre fejlesztette. Most már pontosan tudja, hogy hány luknak kell lenni a cumin; hogy milyen szögben kell dönteni a gyereket és az üveget; hogy milyen hőmérsékletűnek kell lenni a tejnek, és ha kihűl a tej, hogyan lehet gyorsan és gyerekébresztés nélkül félkézzel újramelegíteni; hogy milyen fokozaton égjen a szobában a kislámpa; hogy kell-e pelenkát cserélni, vagy sem; hogy mit kell tenni, ha a gyerek túlságosan felébred; hogy mit kell tenni, ha a gyerek annyira alszik, hogy még csőrmozgásokat sem lehet kicsikarni belőle; és hogy mi van akkor, ha túl kevés a tej, vagy éppen túl sok.
Szóval az álom-etetés működik, Lulu baba reggel nyolcig szunyál, igaz hogy mi ketten nem alszunk éjfélig (egy helyett), és fogalmunk nincs, hogy mikortól nem kell már álom-etetni...de mi csak csináljuk, rendületlenül.

Időm, mint a tenger...

Ma úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom ezzel a blogozással. Először is azért, hogy otthon senki ne maradjon le semmiről. Meg azért is, mert néha úgy érzem, időm, mint a tenger....

Ma például azon kaptam magam, hogy a konyhánkba beköltözött pókot bámultam, ahogy a tetőablakról leereszkedett a konyhaasztal fölé, megállt pár másodpercre, majd gyors póklábazó mozdulatokkal feliszkolt a hálójához. Aztán ismét leereszkedett, .... ésatöbbi, ésatöbbi.

Nem mintha ne lenne ezer tennivaló, míg Lulu édesdeden alszik (napi ötször negyvenöt percet, se nem többet se nem kevesebbet). De mégsem érzem magam megelégedettnek az élére vasalt pelenka- és rugdalózó-torony látványától. Szóval ma, póknézés helyett, belekezdek az írogatásba.

Ma délután Granny kiskertjében tettünk-vettünk, Lulu nagyon jó kislány volt. Vigyorgós, kacagós, rugdalózós, és jó sokat alvós. Míg én gyomlálgattam és locsolgattam vagy három órán keresztül, Lulu türelmesen tanulmányozta nagyanyjának céklaültető technikáját. Néha fűzött hozzá pár mondatot, ami leginkább hőőböl és hahőőből állt. Kellemesen elfáradtunk a napon, és kaptunk finom epret meg babot a sok munkáért cserébe.

Most várjuk Nyakigláb aput vacsorával, s míg én a spenótot kavargatom, Lulu lelkesen gyakorolja az oldalra fordulást. Kíváncsi vagyok, mikor fog már hasra fordulni, állítólag amint megtanulnak egy új trükköt, éjjel nappal azt gyakorolják, és búcsút mondhatunk az átaludt éjjeleknek...Persze csak egy kis időre.