Álom, álom, etetés...

Nyakigláb Apu két hónapja kitalálta, hogy nekünk álom-etetnünk kell. Mégpedig cumisüvegből. Hosszasan tanulmányozta a könyveket és az internetes weboldalak erre vonatkozó fejezeteit, átcsámcsogta magát az összes álometetői fórumon, felszerelkezett cumisüveggel, anyatejjel és egy fazék forró vízzel, és egy pénteki éjjelen, pontban 11-kor bevonult a gyerekszobába.
Az álom-etetés (dream-feed) lényege egyébként az, hogy mielőtt a szülők lefeküdnének aludni, még utoljára megetetik a babát, lehetőleg úgy, hogy az ne ébredjen fel teljesen, és így sokkal nagyobb az esély arra, hogy a poronty átaludja az éjszakát (azaz aludjon 5 órát, vagy annál többet egyhuzamban). Ehhez jó tudni a baba súlyát és a napi szopik számát, hogy ki lehessen kalkulálni, mennyi tejcit kell lecsurgatni a pocakba.
Nyakigláb Apu az álom-etetést még az üvegből szopizásra való rászoktatással is kombinálta, csak hogy ne legyen túl egyszerű a dolog. Ezt egyébként csakis azért tette, hogy én többet tudjak pihenni, és ne kelljen már éjjelente etetnem. Viszont azzal nem számolt, hogy mivel tápszert nem akarunk Lulunak adni, ezért valakinek tejcit kell teremtenie abba az üvegbe...
Tehát azon a bizonyos pénteki napon, Nyakigláb Apu behajtotta maga mögött az ajtót, és megkezdődött a folyamat. Hogy mit csinált pontosan, nem tudom a mai napig, de kb. 5 percen belül egy rákvörösre üvöltött, duzzadt képű, tejtől csatakos és elázott pizsamás  gyerekkel járkált idegesen fel-alá a szobában. Én nem mehettem még az ajtó közelébe se, hisz ha a baba megérzi az anyukája szagát, még úgyse fogadja el az üveget. Térden kúszva leskelődtem az ajtónál, és hallgattam a kétségbeesett zokogást...
Pár hetes korrigálás és gyakorlás után, az álom-etetést Nyakigláb Apu tökélyre fejlesztette. Most már pontosan tudja, hogy hány luknak kell lenni a cumin; hogy milyen szögben kell dönteni a gyereket és az üveget; hogy milyen hőmérsékletűnek kell lenni a tejnek, és ha kihűl a tej, hogyan lehet gyorsan és gyerekébresztés nélkül félkézzel újramelegíteni; hogy milyen fokozaton égjen a szobában a kislámpa; hogy kell-e pelenkát cserélni, vagy sem; hogy mit kell tenni, ha a gyerek túlságosan felébred; hogy mit kell tenni, ha a gyerek annyira alszik, hogy még csőrmozgásokat sem lehet kicsikarni belőle; és hogy mi van akkor, ha túl kevés a tej, vagy éppen túl sok.
Szóval az álom-etetés működik, Lulu baba reggel nyolcig szunyál, igaz hogy mi ketten nem alszunk éjfélig (egy helyett), és fogalmunk nincs, hogy mikortól nem kell már álom-etetni...de mi csak csináljuk, rendületlenül.