kezdtem el angol órákra járni. Oroszt már nem kellett tanulni, így szüleim beirattak. Iskola után, magántanárnál, gimiben, magánórákon, egyetemen...angolul, angolul, angolul. Gimiben, 1998 május 24-én jöttem először Angliába, egy hetes iskolai kirándulásra. Szinte meg sem mertem szólalni:-) Aztán jöttem rá pár évre, mint segítő egyetemista gimis diákokkal. Akkor már azért vagányabban beszéltem (mint a gimisek). Egyetem utolsó éve előtt, mikor már tényleg úgy nézett ki, hogy angol tanár lesz belőlem, úgy döntöttem, hogy egy évre ki kell, hogy jöjjek. Ha már tanítani fogom a nyelvet, akkor merjem beszélni is.
Az első pár hétben meg sem mertem szólalni, mindig azon idegeskedtem, hogy mi van, ha rosszul mondom. Aztán rájöttem, hogy olyan sok külföldi él Londonban, hogy az én angolom szuper jónak tűnik. Kezdem érteni a TV-t, és a rádiót, komoly koncentrálás nélkül is. Pár hónap után jött az, hogy már angolul álmodtam néha, főleg, ha több napja nem használtam a magyart.
És ez alatt az egy éves Londoni nyelvtanulás alatt történt, ugye, hogy beállt mögém egy fiú a WC-hez vezető sorba egy kocsmában...
Kicsit több mint 13 évre rá, a mai napon megszereztem az angol állampolgárságot. Sok papírmunkával járt, sok időbe telt, és sok pénzbe került. De megvan, köszönöm mindenkinek a segítséget az úton.
Bár a királynő nem volt ott, a kardos bácsika, mint később teázás közben kiderült, tőlünk pár háznyira nőtt fel.
Felesküdtem, himnuszt énekeltem, teáztunk, majd cambridge-i brit állampolgárhoz méltóan elbicóztunk délutáni "cream tea"-re, és beültünk a kocsmába egy pohár "ale"-re.
