Időm, mint a tenger...

Ma úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom ezzel a blogozással. Először is azért, hogy otthon senki ne maradjon le semmiről. Meg azért is, mert néha úgy érzem, időm, mint a tenger....

Ma például azon kaptam magam, hogy a konyhánkba beköltözött pókot bámultam, ahogy a tetőablakról leereszkedett a konyhaasztal fölé, megállt pár másodpercre, majd gyors póklábazó mozdulatokkal feliszkolt a hálójához. Aztán ismét leereszkedett, .... ésatöbbi, ésatöbbi.

Nem mintha ne lenne ezer tennivaló, míg Lulu édesdeden alszik (napi ötször negyvenöt percet, se nem többet se nem kevesebbet). De mégsem érzem magam megelégedettnek az élére vasalt pelenka- és rugdalózó-torony látványától. Szóval ma, póknézés helyett, belekezdek az írogatásba.

Ma délután Granny kiskertjében tettünk-vettünk, Lulu nagyon jó kislány volt. Vigyorgós, kacagós, rugdalózós, és jó sokat alvós. Míg én gyomlálgattam és locsolgattam vagy három órán keresztül, Lulu türelmesen tanulmányozta nagyanyjának céklaültető technikáját. Néha fűzött hozzá pár mondatot, ami leginkább hőőböl és hahőőből állt. Kellemesen elfáradtunk a napon, és kaptunk finom epret meg babot a sok munkáért cserébe.

Most várjuk Nyakigláb aput vacsorával, s míg én a spenótot kavargatom, Lulu lelkesen gyakorolja az oldalra fordulást. Kíváncsi vagyok, mikor fog már hasra fordulni, állítólag amint megtanulnak egy új trükköt, éjjel nappal azt gyakorolják, és búcsút mondhatunk az átaludt éjjeleknek...Persze csak egy kis időre.