Mi vár ránk?

Lulu legújabb hobbija a fiókhúzogatás és az ajtónyitogatás. Órákat képes eldödörögni, ki-be pakolni, kihúzni-felállni-leülni-betolni, kinyitni-átülni-becsukni. Általában hagyom, mert már egész ügyesen elveszi  a kezét, és nem húzza rá az ajtót, és a fiókok sem esnek ki szerencsére a helyükről. Persze azért van pár tiltott zóna a a lakásban. És minél tiltottabb, annál csábítóbb. Ilyen például a mosókonyha üveg ajtaja, amit mindig zárva tartunk, mert odabent van az összes tisztítószer, gyógyszer és a pálinkagyűjtemény is (utóbbi csak azért, mert nem fogy; nem tudatos gyűjtögetésről beszélünk). De amint Lulu észreveszi, hogy nyílik a tiltott ajtó, uzsgyi, úgy kotor oda, mint a villám. És én egy kicsit hagyom "dolgozni", majd áthelyezem egy csomó izgalmas játék közé. A kisasszony ezt eddig zokszó nélkül viselte. Azonban  ma, amint megtörtént az áthelyezés, olyan hisztit, igen HISZTIT levágott, hogy csak na. Szó szerint verte a fenekét a földhöz, rugózott fel-alá, miközben keservesen üvöltött és hablatyolt, összehúzott szemöldökkel nézett rám és csak mondta, mondta, mondta. Szerintem el is átkozott. Én meg csak ijedtem néztem, hogy mi történik az én édes kicsi pihe puha mosolygós jókedvű dögönyözni való csecsemőmmel. Mintha csak magamat láttam volna tinikoromban...Szegény anyukám!