Esküvő, Devon

Esküvőre voltunk hivatalosak a hétvégén. A meghívóban az szerepelt, hogy a 20as évek stílusában kell felöltözni. Pár nap alatt ímmel-ámmal összeállítottuk a "jelmezünket", majd pénteken kocsiba szálltunk. Google maps szerint csak öt óra az út, valahova délre... Viszont azzal nem kalkulált a google maps, hogy péntek délután volt, London környékén dugó hegyek, szinte minden városba be- és kimenet szintén dugó hegyek. És természetesen aznapra esett az angol nyár egyik legmelegebb napja, amit a húsz éves légkondi nélküli autónkban nem volt könnyű elviselni. Na és persze az autórádiónk sem működött, így a magyar népdalok és az angol rock balladák, illetve a szójátékok minden fajtáját minimum háromszor elénekeltük és eljátszottuk a melegtől egymáshoz tapadva.... És mivel Lulu még szóláncozni nem nagyon tud, voltak nehéz, türelmet próbáló pillanatok. Délután kettőtől éjjel tizenegyig. És nem egyszer jutott az eszembe, hogy minek kell ilyen messze esküvőt szerveznie valakinek...
Annyi kiderült az út alatt, hogy Lulunak ez a dal a kedvence, és szuperül tudja a kórust kurjongatni:
Minnie the Moocher
Odafele megálltunk a híres Stonehenge-nél, de mivel zárás előtt 5 perccel érkeztünk, csak a kerítésen kívülről csodáltuk meg az egymásra pakolt köveket.
Egy óriási átalakított farmházban szálltunk meg, ami szuper volt, jakuzzival, szaunával, és valami fatasztikus kilátással.
Szombaton délután szépen felöltöztünk, mindenki bepöndörítette a bajuszát, és egy előre nem bekalkulált, röpke egy órás autózás következett az esküvő helyszínére.
 Az utazási méreg már abban a pillanatban újra lángolt, mikor beszálltunk az autóba, hogy "reméljük nyomós oka van a menyasszonynak, hogy itt tart lagzit..." És ez az "öröm" nem oszlott el, mikor felértünk az egysávos tekergős úton egy domb tetejére, ahol is fel volt verve egy nagy sátor asztalokkal, meg egy kis sátor játékokkal, meg oda volt vontatva egy bodega wc. A mezőn áttrappolva, tollas fővel, hózentrógerrel, magassarkúban, babakocsinak feszülve kerestünk magunknak egy kényelmes szalmakupacot és próbáltuk elfogadni, hogy a menyasszonynak az egyetlen indoka arra, hogy itt tartsa meg az esküvőjét, az az volt, hogy lehessen 11-től éjfélig tábortűz. Nahát... Ekkor egy fél órán át nem tudtam megszólalni.

Szerencsére a második gin-tonik után elszállt a méreg, és még kötelet húzni is beálltunk, futottunk tojással kanálon, megtanultunk Charlestonozni, Nyakigláb Apu megtartotta a beszédét a menyasszonyról, játszott pár dalt az ukulelén a tábortűz mellett, amit Lulu nagyon álmos szemekkel, de áhítattal hallgatott a babakocsiból. Tehát sikerült nagyon jól érezni magunkat annak ellenére, hogy voltak gyenge pillanataim... Meg Lulunak is. Nyakigláb Apu viszon úgy élte meg az egészet, mintha egy ilyen esküvő egy ilyen helyszínen lenne a világ egyik legtermészetesebb dolga...