A leányzó kb 4,5 kiló, és 60 centi közelében van, megmérni pontosan nem sikerült, de az 56-os ruhákat egy hétig hordta csak, és vehettem le a 3-6 hónapos rucikkal megtömött vákuum zacskót.
A hónap hihetetlen gyorsan száguldott el, jöttek a rokonok és a barátok látogatóba, voltunk szinte minden hétvégén kirándulni, meg egyébként is, Luluval nincs megállás, menni kell, csináljuk, ilyen csoport, olyan csoport, bölcsi, nagyi, már jól bejáratott rutin van.
Anyósom mondogatta a terhességem vége felé, hogy ha az első gyerek nyugodt és könnyű baba volt, majd a másodiknál meglátjuk, micsoda nehéz lesz. Mondanom sem kell, be voltam tojva. Nem attól féltem, hogy mit kezdek két gyerekkel, hisz olyat már csináltam, hanem attól ,hogy hogyan fogjuk családilag elviselni a folyamatosan üvöltő, hányó, hasfájós, nem alvó csecsemőt....
Hát teljesen feleslegesen paráztam, Maisy egy angyal. Mikor egy hét után mondtam anyósomnak, hogy ez a gyerek csak eszik meg alszik, nagy szemekkel nézelődik ha lerakom, és néha sikkant egyet egy puki előtt, akkor közölte, hogy csak várjam meg a következő hetet. Hát a gyerek négy héttel később is eszik, meg alszik, egyre többet nézelődik, olyannyira nyugis, hogy apukája meg is feledkezik róla néha. :-)
Három, négy óránként szopizik, de nem sír, ha éhes, hanem morog, Lulu szerint nyikorog. Este a 11 órai szpoi után egyszer van fent olyan 3 körül, illetve reggel kelünk 6-7 körül, egy újabb körre. Bárhol elalszk, ahova leteszem, de mivel már kinőtte a mózest, a kiságyát tettük be a hálónkba az ágy lábához, csak onnan emelgetem ki-be éjjel.
Kicsit szeles a szentem, de nem panaszkodik sokat. Nagyon erős, ha a hasamon van evés után, akkor tartja a fejét és rúg el a lábaival, felfele tornászva magát. Kezd a pofikája kikerekedni, a bőre már nem hámlik annyira, mint az első hetekben, és a sárgasága is teljesen elmúlt. Még a tarkóján és a bal szeme fölött látszik a piros gólyacsípése, de nem vészesek nagyon. Szerintem lassan elhalványulnak majd. Szeme még kék, és szája szív alakú csücsörítős!
Édesen keresi már a tekintetünket, fordítja a fejét a hangunk irányába, és egyre többet néz kedves szemekkel, majdnem mosolyogva. Alvás közben már jó nagyokat vigyorog, a jobb pofiján édes kis gödröcske jelenik meg eközben.
Lulu nagyon ügyes nagytesó, bár még nem merem őket együtt hagyni, egész ügyesen részt vesz a babázásban. Segít pelenkázni, simogatja Maisy pociját, ha fáj neki (és Maisy azonnal abba hagyja a nyikorgást), figyeli, ahogy szopizik és rúgkapál, és sokat énekel és táncol is neki. Még az első héten egyetlen egyszer pofozta fel szegénykémet (ami persze Maisynek meg sem kottyant), egyszer ráhasalt hirtelen, hogy "cuddle"-t ad (ölelést), égy egyszer vizes palackjából próbálta itatni, és a palackot a kezébe adni (csak az ágyra ment a víz). Sokat szeret dicsekedni a tesóval, és persze mindenki úgy kezdi nála, hogy "Szia Lulu, hogy van a kistesód?" ami azért nem lehet könnyű.
Én egyre többet bírok, a hasam igaz, hogy csak egy hétig fájt, azért nagyon hamar elfáradtam a Lulu utáni rohangálásban. De most, hogy elment a segéderő, egyedül kell megoldanom mindent jövő héttől. Remélem nem lesz gond, Lulut nem emelgethetem még mindig (néha elég húzós, de általában sikerül a nyivákolást kiváltanom egy öleléssel), illetve nem porszívózhatok meg vasalhatok (nem keserít el, hogy eltiltottak ezektől). Kicsit még könnyen kezdek el sírni, mindenen szinte, Lulu kócos haján, az állatos filmeken, hogy Maisy milyen édesen alszik, vagy hogy Lulu hogy pisze-piszézik az apjával Skypon keresztül. De szerencsére nem tart sokáig sosem a zápor, hisz dolog van, mindig!
Hohó, mára befejezem , nyikorgást hallok, jön a lefekvés előtti menet!
Gyönyörű tündér! Jaj, olyan szép, Eszter, és olyan jó olvasni a blogodat!
VálaszTörlésSokszor puszillak!