Maisy Sára Campbell születése

Végre leülhetek újra, hogy megírjam a véletlenül kitörölt bejegyzést. Sajnos nem lett olyan részletes, mint a múltkori, de azért megvan:

A terhességem 37. hetében el kellett menni ultrahangra, hogy megbecsüljék a baba súlyát és méreteit, illetve a növekedésének arányát saját magához képest. Akkor még névtelen kis porontyunk fejmérete és combcsontja az 50. percentilen volt, csakúgy mint az előtte lévő UH-kon, viszont pocakmérete megugrott a 80. percentilre az 50-ről. Ez azt jelentheti, hogy természetes szülésnél ha a baba feje könnyen ki is jön, a vállelakadásra sokkal nagyobb az esély. Nem kell óriáscsecsemőnek lenni, csak kicsit aránytalannak (szemmel nem látható :-)), így az akkor 3.2 kg-ra saccolt gyermek születésével kapcsolatban előjegyezték a császármetszést a 39 hét +2 napra. Azt beszéltük a dokival, hogy ha beindulna a szülés, akkor a két hét alatt csak nem hízhat sokat a baba, tehát mehetne rendesen, de a hivatalos orvosi felügyelet alatt, nem pedig félhomályban, vízben, stroboszkópos zenére, stb stb.
A hasam egyre nőtt, Lulu kisasszony minden maradék energiámat felhasználta, az éjjeli pisilési kelések kezdték hozzászoktatni szervezetemet a nem alváshoz. Tudtam, hogy mikor van a napja, mindent előkészítettünk, és magamon is meglepődtem, hogy milyen nyugodtan várom a beceruzázott napot. Lulunak készítettünk babaváró naptárt, ahol minden nap ki kellett egy napocskát színeznie, majd a baba születése napján egy kis babafejet. Igyekeztem bevonni őt is az előkészületekbe, összeszereltük a babaágyat, lemostuk a dupla babakocsit, és néha mondtam, hogy a Mami pocakjában lévő baba itt fog aludni.... Hogy mennyit értett meg, azt nem tudom.
Jógára jártam, négykézláb meneteltem a lakásban, jó sokat sétáltam, azért reméltem néha, hogy beindul a szülés magától, de semmi jele nem volt, hogy ez a gyerek ki akarna jönni. Így hát szerda reggel, május 22-én hétre bementünk Nyakigláb Apuval a kórházba szülni.
Vittünk magunkkal olvasnivalót és kártyát is, mivel Lulunál vagy négy órát vártunk műtét előtt. Itt azonban hamar, kb húsz perc várakozás után már kezdtek beöltöztetni bennünket. Én kaptam hátul semmi műtős ruhát, meg szép trombózis gátló harisnyákat, Nyakigláb Apu meg a legnagyobb méretű, de még így is halásznadrágnak tűnő műtősruhát, és sapit! Sajnos a doktor néni, aki egyébként Sofiát és Lulut is világra hozta, kicsit késett egy baleset miatt, így beöltözve ugyan, de várni kellett fél 10-ig. Többször megnézték eközben a baba szívhangját és pozícióját, illetve elmagyarázták a gerinc-érzéstelenítő lehetséges mellékhatásait (többek között bénulás...szuper). Aztán bementünk az előkészítőbe, ahol előre dőltem egy nagy párnára, és helyi érzéstelenítés után a gerincembe bökték a tűt. Nagyon gyorsan kezdett el hatni az érzéstelenítő, még ugyan magamtól váltottam ágyat, pár perc után már kezdtem nem érezni a lábam, és mikor kérték, hogy húzzam fel a térdem, bármennyire is koncentráltam, képzeltem el a mozdulatot... a lábam nem mozdult, csak a fejemmel bólogattam.
Aztán betoltak a műtőbe, ott már várt a kedves doktornő, letakartak nyaktól lefele, felhúzták a paravánt, és kezdődött is a menet. Őszintén szólva ha lehetett volna, néztem volna. Valahogy megnyugtat, hogy tudom, hogy mi folyik, még akkor is, ha nem tudom a dolgokat befolyásolni. Ezért megkértem az altató csajt, hogy mondja, hogy mi történik. Ez sokat segített. Maisy Sára 10.23-kor született, 4015 grammal. A doktornőnek fogót kellett használnia, hogy kiemeljék, mivel nagyon fent volt még, illetve széles volt a vállacskája. De ha nem mondja, észre nem vettem volna, szerencsére két pici piros folton kívül, amik másnapra elmúltak, nem volt semmi más nyoma az óriási szerszámoknak. Szóval Maisy már akkor felsírt, mikor a feje előbukkant, így szuper jó Apgar pontokat kapott. Nyakigláb Apu lefotózta még köldökzsinórosan, majd elvitték megmérni, K vitamint adni, bebugyolálni, és úgy ahogy volt, magzat mázasan átadták az üvöltő csomagot az apjának.
Eközben nekem a méhem nem akart összehúzódni, és elég sok vért vesztettem (a papír szerint 1.3 litert), így kaptam még egy adag gyógyszert, amitől nagyon rosszul lettem hirtelen, hányinger, szédülés, stb. Mondtam is  ezt a dokinak, aki adott valami mást, hogy javítson a helyzeten, és szerencsére a mélypont kb 2 percig tartott csak. Viszont én, miközben idilli apukát bámultam, akinek fogalma nem volt a dologról, arra gondoltam, hogy ha most becsukom a szemem, akkor nem biztos hogy kinyitom újra... Tudom, elég dramatikus ezt így leírni, de a legjobban a császárral kapcsolatban mindig is az volt a félelmem, hogy  ha velem történik majd valami, nem láthatom a gyerekeimet felnőni...
De szerencsére hamar véget ért a krízis. Bár Daddy, miközben visszaandalgott a székéhez, odapillantott a hasamra, és kedélyesen mondta, hogy " Ohh, de érdekes, mi lehet az ott a hasadon?, mire a doki rávágta: "Az ott Eszter méhe, kiemeltük a hasára, hogy jobban össze tudjuk varrni." 
Azért egy jó órába telt, mire összevarrtak és kiengedtek a lábadozóba, ahol még kaptam vagy 5 liter infúziót, viszont ehettem és ihattam rögtön (ez már nagyon rám fért). Szerencsére nem volt semmilyen mellékhatása az érzéstelenítőnek, így délutánra már a saját szobámban vártam a látogatókat.
Két éjszakát kellett bent lennem, de egy éjjel után már kivették a katétert, és mehettem zuhanyozni, kajálni, stb stb. Át is toltak egy másik tömegszállásra,  ahol szinte nem foglalkoztak velem, csak ha hívtam őket, illetve mikor hozták a gyógyszert (Paracetamolt). Nem is volt szerencsére semmi gond, Maisy aludt és szopizott ezerrel, én meg olvasgattam, pihenhettem, sokkal jobban élveztem a bent létet, mint Luluval. Valószínű, mert már tudtam, hogy egy újszülöttel általában nincs nagy meló, és az is ami van, már gyakorlottan ment.
A kórházi élmény érdekessége még az volt, hogy másnap meglátogatta az új szülő osztályt a királynő! Sajnos mi nem láthattuk Őfelségét, de láttunk viszont egy csapat szülésznőt az ablakra kenődve, akik látták a kalapját :-) Akit érdekelnek, ide kattintva olvashat az eseményről: Queen