Most látom, hogy júliusban még csak egyszer írtam, úgyhogy próbálom most bepótolni.
Luluval imádjuk a nyarat, mert olyan jó meztelen lábujjakba kapaszkodva gügyögni a kertben a fák alatt. Mást nagyon nem is csinálunk. Míg Lulu gyakorol, addig én olvasgatok, el sem hiszem, hogy már a felénél járok egy 500 oldalas könyvnek!
Azért persze járunk a szokásos baba jógára, baba jelbeszédre és baba-mama csoportba. A bemutatkozásnál mi még mindig ugyanazt mondjuk, hogy Lulu nem gurul, nem ül, nincs foga, még mindig csak szopizik, de 12-13 órákat alszik éjjelente, már ötödik hete. Ezt még mindig nem akarom elhinni, de kezdek hozzá szokni, hogy akár két filmet is megnézhetnék vacsora után. Bár azt mondják a bölcsek, hogy ez fog változni...
Egyébként írtam már a baba jelbeszédről? Kb 40 percen keresztül énekelünk, és közben tanuljuk a jeleket. Mindig más témában, lefekvés, állatok, evés, ilyenek. Lulu csak fekszik a földön és néz, én meg egyenlőre úgy nézek ki, mint egy ittas karaokés, aki a YMCA-t próbálja elmutogatni... mert sem a dalokat, sem a jeleket nem tudom. De nagyon igyekszem!
A hét csúcspontja az, hogy végre megérkezett várva várt Mamuci (magyar nagymama), akit már hónapok óta nem láttunk. Luluval két perc alatt összemelegedtek, és órákon át kokettáltak a pokrócon, mesélgettek, énekeltek és jó nagyokat kacagtak. Erre azonban Granny (angol nagymama) kicsit féltékeny, hisz hiába látja Lulut hetente többször is, a síráson kívül más reakciót még nem sikerült kiváltania unokájából. Pedig nagyon türelmesen barátkoznak, de Granny szerint Lulu a magyar nyelvet jobban szereti. Diarmid szerint pedig Lulu azt hiszi, hogy a gyerek kettőt lát, hisz anyukámnak még a hangja is olyan, mint az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése